Dave Pirner pályafutását 1981-ben, 17 évesen kezdte dobosként a Loud Fast Rules-ban, az együttes 1984-ben Soul Asylum-ra változtatta a nevét. A sikert és az elismerést a 1992-es Grave Dancers Union albumjuk hozta meg, amiről a legismertebb szám Runaway Train, ami itthon a Csellengők zenéjeként volt hallgató.
Munkásságai:
1993-ban írt egy számot az Elbaltázott nászéjszaka címú filmbe, a szám címe: The Break
1994-ben megírta a Clerks(Shop-stop) című film főcímdalát (Can't Even Tell). A rendező Kevin Smith Dave jó barátja, így az ő zenéit hallhatjuk a '97-es Chasing Amy (Képtelen képregényben) is. A 2006-os Clerks 2-nek a '95-ös Misery dal a betétdala.
Szintén '94-ben kapott egy kis szerepet a Reality Bites (Nyakunkon az élet) című filmben is, mert abban az időben járt Winona Ryder-rel.
1997-ben a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, tini horrorban is felhangzik egy általa írt szám, a Losin' It.
1998-ban a BASEketball címú film filmzenéit tartalmazó korongra rákerült az I Will Still Be Laughing.
2002-ben kiadta szólóalbumát, Faces & Names címmel, amit New Orleans-ban, jelenlegi lakhelyén vett fel.
Dave Pirner
2012. március 29. 10:17
#1
Lordi Angel |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.11. Hozzászólás: 1580 Csatolások: 323 Azonosító: 126872 offline |
Kapcsolódó sztárok
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kínos dologról mesélt.
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Nagyon szerelmes a sztár.
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Nem tudott leülni az outfitben.
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Történt egy kis baleset.
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
Kiderült, milyen változások lesznek.