Chris Pine-t sokkolta, hogy nem lesz folytatása a Wonder Womannek
A Wonder Woman harmadik része már nem kapott zöld utat a készítőknél, Chris Pine nem érti, miért.
Chris Pine nem érti, miért nem kapott harmadik részt a Wonder Woman. A színész a Business Insidernek nyilatkozott "Poolman" című új filmje kapcsán, és többek között szó esett a fent említett produkciókról is.
A színész bevallotta, ő is értetlenül áll a tény előtt, hogy a Warner Bros. lemondott egy olyan franchise-ról, amely több mint 1 milliárd dollárnyi összbevételt hozott.
Sokkolt, hogy nemet mondtak egy milliárd dolláros franchise-ra, és másfelé vették az irányt. Nem tudom, mi állt a hátterében, ez kívül esik az én hatáskörömön, de Wonder Woman egy nagyszerű karakter, Patty [Patty Jenkins] pedig egy nagyszerű rendező.
- mondta.
Pine a 2017-es Wonder Woman, illetve a 2020-as Wonder Woman: 1984 című produkciókban alakította Steve Trevort, a Gal Gadot által alakított Wonder Woman szerelmét. Már épp készült a harmadik film, amikor a DC új vezetői James Gunn és Peter Safran lettek, akik egy az egyben elkaszálták a folytatást.
Jenkins márciusban, a "Talking Pictures" podcastben vallott arról, hogy "nagy valószínűséggel örökre befellegzett" a Wonder Woman folytatásának.
via Variety
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.