"Elfáradtam" - Selena Gomez elárulta, már csak egyetlen albumot fog készíteni
A híresség bevallotta, hogy úgy érzi, már csak egyetlen albumnyi zene maradt benne.
Selena Gomez rajongói valószínűleg nem örülnek a híresség legutóbbi nyilatkozatának: a színész-énekesnő elárulta, szerinte már csak egy albumot fog készíteni, azt követően pedig visszavonul a zenéléstől.
Nagyon élveztem a zenélést, és a turnék alatt is nagyon jól szórakoztam. Közben forgattam a sorozatomat [Varázslók a Waverly Helyből], és azt is nagyon élveztem, tehát folytattam. De ahogy egyre idősebb leszek, úgy érzem, hogy szeretnék valami mellett megállapodni.
- mondta, majd így folytatta:
Úgy érzem még egy albumot fogok készíteni, de valószínűleg a színészetet választanám. Szeretnék egy kicsit pihenni, mert elfáradtam.
- mesélte a "Smartless'' podcastben.
A 31 éves híresség három albumot készített az első szólóprojektje, a 2013-as Stars Dance óta. Az utolsó lemeze a 2020-as Rare volt, mindeközben pedig több tévés műsort is elvállalt. Habár a lemezei mind hatalmas sikert értek el, utoljára 2016-ban volt turnézni - a koncertsorozatot azonban meg kellett szakítani az énekesnő mentális problémái illetve lupusza miatt.
Volt egy pont, amikor azt mondta: "Nem akarok életben maradni. Nem akarok élni."
- mesélte az asszisztense a "My Mind and Me" című dokumentumfilmjében.
Belenéztem a szemébe, és nem volt a tekintetében semmi. Teljes sötétség. Ijesztő volt.
- tette hozzá.
Gomezt később bipoláris zavarral diagnosztizálták, és a turné megszakítása után terápiás kezelést kapott - az állapota felismerése óta elkötelezett szószólója a mentális egészség fontosságának.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.