Bűbájos boszorkák: Shannen Doherty bevallotta, minden nap sírt Alyssa Milano miatt
A filmvásznon jóban voltak, az életben azonban egyáltalán nem kedvelték egymást.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Bűbájos boszorkák színésznői csak a filmvásznon ápoltak jó viszonyt, de Shannen Doherty most elárulta, hogy szinte minden nap sírt Alyssa Milano miatt a forgatáson - és a kettejük közt zajló dráma a másik színésznővel, Holly Marie Combsszal való viszonyát is veszélyeztette.
Doherty a nemrég indult podcastjében elárulta, hogy "rivalizálást" és a "női testvériség hiányát" érezte Alyssa esetében.
A kettejük közti dráma pedig kibontakozott, amiko Combs méhében az első évad forgatásakor tumort találtak, így a produkció munkálatai két hétre leálltak, a műtét és a lábadozás idejére. Ám Doherty elmondása szerint amikor meg akarta látogatni kolléganőjét a kórházban, Alyssa az édesanyjával együtt az állította, hogy Combs nem fogadhat látogatókat.
Vártam 24 órát a műtét után, és még akkor sem volt egyszerű bejutnom. Alyssa és az anyukája azt mondták, hogy nem mehetek be. Megakadályozták, hogy az emberek látogathassanak, és akkoriban ezeket a dolgokat nem lehetett tudni.
Combs azonban felkereste Shannent, és rákérdezett, hogy miért nem látogatta meg őt:
Emlékszem, üzentél, hogy "Haver, eljössz egyáltalán?" És éreztem a hangodon a fájdalmat, mert olyan volt, mintha magadra hagytalak volna. De dühöt is éreztem a helyzet miatt, hogy nem engedték a látogatást, és hogy a család beleártotta magát ebbe a helyzetbe, egy fura megosztottságot okozva kettőnk között, ami aztán az egész második évad alatt folytatódott, és emiatt minden este sírtam.
- árulta el a híresség, aki hosszú ideje küzd rákkal, a súlyos betegség pedig nemrég átterjedt a csontjaira is.
Doherty egyébként a harmadik évad után pontosan a drámára hivatkozva hagyta ott a Bűbájos boszorkákat, amellyel kapcsolatban Alyssa úgy nyilatkozott, "nagyon különböző emberek", mert míg ő "elég laza és nyugodt, Shannen energikus, makacs és határozott elképzelései vannak a munkáról."
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Még több aggasztó hír.