Paris Hilton elmagyarázza, miért választotta a béranyaságot
Paris Hilton elárulta, hogy mindkét gyermeke béranya segítségével született, és azt is, hogy miért döntött így.
Paris Hiltonnak nemrég született meg a második gyermeke, egy London nevű kislány. A férjével, Carter Reummal januárban bővült először a családjuk, egy Phoenix nevű fiúval.
A Paris In Love második évadának premierjén Hilton elmondta, miért döntött a béranyaság mellett mindkét babánál.
A béranyaság nehéz döntés volt. Nagyon szerettem volna azt az élményt, hogy a pocakodban nő a baba, érzed a rúgásait és az összes ilyen izgalmas pillanatot, de az életem annyira nyilvános volt, így bár a baba biológiailag az enyém és Carteré, úgy döntöttünk, hogy egy béranya hordja ki őt
- mondta Hilton.
A 42 éves férje, Carter megosztotta, hogy féltik a gyermeiket a hírnévtől:
Most, hogy Parisszel családot alapítottunk, szeretnénk, ha a családunk felnőne és normális lenne, és nem mindig Paris Hilton gyerekeiként ismernék őket
- mondta.
Az író és üzletember így folytatta:
Gondolnunk kell a biztonságra. Amikor elmegyünk a piacra, egy dolog, ha valaki megáll és felkéri Paris-t egy fotóra. Egészen más dolog ez a babakocsiban lévő gyerekkel a hátunk mögött. Nem hiszem, hogy mindent ki tudunk előre védeni, de meg fogjuk oldani, ahogy megyünk előre.
via Just Jared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.