Chad Michael Murray megcsalta a korábbi barátnőjét?
Chad Michael Murray megtörte a hallgatást arra vonatkozóan, hogy megcsalta-e Erin Fostert Sophia Bush-sal.
Az előző hónapban, Erin Foster azt állította, hogy Chad Michael Murray megcsalta Sophia Bush-sal "eléggé súlyos módon". Sőt, arra utalt, hogy ez akkor történt, amikor együtt éltek.
Egy új interjúban Murray válaszolt a csalással kapcsolatos vádakra.
Ez nem az az irány, amerre menni szeretnék, mert senki sem nyerhet. Szerencsésnek érzem magam, hogy ott vagyok, ahol most vagyok
- mondta Murray.
A jelenben élek, a jelenben vagyok, a jövővel foglalkozom. Azóta olyan drasztikusan megváltoztak a dolgok az életemben, mióta fiatal voltam, hogy csak ebben a térben próbálok élni - mindig.
Hozzátette:
Ezért nem hiszem, hogy valaha is hallani fogsz tőlem valami negatívat vagy bántóat bárkiről. Sosem fogok ilyet mondani. Az nem én vagyok. Nem fogom megtenni.
Murray 2001-től 2002-ig randizott Fosterrel. Bush-sal 2003-ban kezdtek el járni, miután a Tuti gimi forgatásán találkoztak, és 2005-ben házasodtak össze, majd öt hónappal később bejelentették, hogy elválnak.
Több dolgot megbántam az életemben, mint amennyit szívesen beismernék, de nem a múltban élek. Minden egyes nap előre próbálok haladni
- mondta Murray.
via Just Jared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.