Sophie Turner beperelte Joe Jonast a gyerekeik visszatartása miatt - nagyon durva dolgok derültek ki
A színésznőnek két gyermeke született Jonastól, miattuk perelte be az énekest.
Ijesztő dolgok sorozata derült ki Joe Jonas és Sophie Turner válásáról. A színésznő beperelte Jonast, mert elmondása szerint a zenész nem hagyja, hogy a gyerekeik visszatérjenek vele Angliába.
A színésznő csütörtökön, Manhattanben adta be a keresetet, és a hivatalos dokumentumok szerint, az exe szeptember 20-a óta "jogtalanul elvitte és és visszatartja tőle" a gyerekeit.
Turner szerint tavaly karácsonykor megállapodtak Joe-val, hogy végleg Angliába költöznek, és már elkezdtek a szigetországban óvodát keresni nagyobbik lányuknak, Willának.
Mindkét fél izgatottan várta, hogy Angliába költözzenek.
- olvasható a Page Six által megszerzett dokumentumokban.
A pár végül megtalálta a tökéletes otthont Angliában, hosszútávú bérleti szerződést kötöttek, és mint kiderült, ezért is adták el nyáron a miami-i otthonukat.
Idén áprilisban hivatalosan is Angliába költöztek, Sophie az otthonuk közelében kezdte el forgatni "Joan" című minisorozatát. Jonas ekkor indult koncertturnéra két testvérével, és sok fejtörés után végül úgy döntöttek, hogy a kislányok ezidő alatt Joe-val legyenek, a forgatás miatt ugyanis nem sokat találkozhattak volna édesanyjukkal, a zenésznek pedig kötetlenebb volt az időbeosztása.
A gyerekek így legalább napközben együtt lehettek az egyik szülőjükkel, míg az édesanyjuk eleget tett a forgatási kötelezettségeinek.
- olvasható a dokumentumokban, amelyekben Sophie leszögezte, hogy ez mindössze egy átmeneti megállapodás volt.
Jonas és Turner házassága azonban nagyon hirtelen megromlott, egy idén, augusztus 15-én kirobbant veszekedés miatt. Az énekes szeptember elején beadta a válókeresetet, és mint kiderült a hivatalos papírokból: Sophie a médián keresztül, négy nappal később jött rá, hogy férje válni akar tőle.
Két héttel azután, hogy Joe beadta a keresetet, a színésznő és az énekes találkozott, hogy megbeszéljék a szétválást. Turner szerint ő továbbra is ragaszkodott az eredeti tervhez, hogy a gyerekek költözzenek Angliába - ám elmondása szerint Joe visszatartja a gyerekek útlevelét, hogy ne utazhassanak el vele.
Az apa birtokában vannak a gyerekek útlevelei. Ő visszautasítja, hogy odaadja az édesanyának az útleveleket, és megtagadja, hogy a gyerekek visszatérjenek Angliába az édesanyjukkal.
A dokumentumok szerint Jonas ügyvédje szeptember 19-én megerősítette, hogy Joe megtagadta az útlevelek visszatérítését, és hogy a lányai elutazzanak.
Emellett az is kiderült, hogy Sophie hasonló keresetet fog benyújtani Angliában is Joe ellen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.