Ariana Grande hosszú idő után visszatért: több régi dalát dolgozta át
A híresség most több régi dala átdolgozásával rukkolt elő, hallgasd meg az új verziót!
Ariana Grande két élőben előadott dallal kedveskedett rajongóinak: a híresség a Yours Truly című albuma tizedik évfordulója alkalmából ragadott mikrofont, és eddig már két, a lemezen hallható dalt is elénekelt.
Grande tíz évvel ezelőtt, szintén augusztusban adta ki első stúdióalbumát, amely mint mondta, megváltoztatta az egész életét.
Az énekesnő a Honeymoon és a Daydreamin' című szerzemények új verzióját mutatta meg, de egy korábbi posztja szerint még több tízéves dalra számíthatnak a rajongók.
Boldog tizedik évfordulót a projektnek, amely megváltoztatta az életem! A szívem mélyéből köszönöm, hogy hallgattatok és hogy velem együtt nőttetek fel. Mindig szeretni foglak titeket!
- lelkendezett a sztár.
Grande az utóbbi időben leginkább válási botrányával hívta fel magára a figyelmet: az énekesnő a Wicked című film forgatásán összejött az egyik kollégájával, aki hozzá hasonlóan akkor szintén házas volt még. Grande azóta elhagyta Dalton Gomezt, Ethan Slater pedig beadta a válókeresetet - a felesége azonban kijelentette, szerinte Ariana átgázolt a házasságukon.
via Daily Mail
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.