Meg kellett műteni a The Vamps zenekar egyik tagját
James Brittain-McVey majdnem elvesztette a hangját, hangszálműtétre volt szüksége.
James Brittain-McVey a The Vamps nevű zenekar tagja majdnem örökre elveszítette a hangját, bevéreztek a hangszálai még az év elején. Meg is kellett műteni, és bár a bandatagok mellette álltak, nagyon nehezen viselte ezt az időszakot.
Nemrég adta ki első szólódalát, a Dancing On The Head Of A Needle-t, aminek a megjelenése kapcsán beszélt a betegségéről:
Abban az időben, amikor ezt a dalt írtam, a hozzám nagyon közel álló emberek saját dolgaikon mentek keresztül, és mivel a hangom elvesztése után már olyan messze jártam ezen a sötét úton, képtelen voltam felismerni, hogy ott kell lennem mellettük. Ez egy kicsit olyan, mintha bocsánatot kérnék azoktól, akiket cserben hagytam, de magamtól is, amiért nem láttam a figyelmeztető jeleket. Egy olyan helyre jutottam, amely már-már túl mélyen volt ahhoz, hogy elérjem.
Hat hónapig pihentetnie kellett a hangját, ami kihatással volt a mentális egészségére.
Az én hibám, mert soha nem vigyáztam igazán a hangomra, és soha nem melegítettem be a fellépésekre. Szerencsére ugyanúgy hangzik, de könnyen elfárad. Olyan, mint egy izom, amit újra kell építeni
- mesélte.
Hozzátette, hogy a kényszerpihenő alatt egy albumnyi dalt sikerült megírnia, és alig várja, hogy megmutassa őket.
via Mirror
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.