Kiderült, mikor kezdődik a Wednesday új évadának forgatása
Hunter Doohan elárulta, hogy ősszel kezdenek bele a Wednesday második évadának munkálataiba.
Hunter Doohan, aki Tyler Galpin karakterét játssza a Netflix nagysikerű műsorában, a Wednesdayben, elárulta, hogyan kapta meg a szerepet. 2021 márciusában részt vett egy meghallgatáson, majd hónapokig nem hallott a készítőkről.
Aztán hétfőn felhívtak, és azt mondták: »Hé, pénteken lesz egy olvasópróba Jennával, és Tim Burton is ott lesz, ahogy az írók is« [...] Azt hiszem, júniusban vagy júliusban írtam alá, aztán szeptemberben mentünk is forgatni
- mesélte.
Az első évadot teljes egészében Romániában forgatták, és hét hónapig tartott. Doohan elmondta, hogy még nem tudja, mi lesz a karakterével, de már nagyon várja a folytatást.
Izgatottan várom a lehetőséget, hogy megnézzem, mi történik Tylerrel most, hogy nincs gazdája. Sok mindent, amit az első évadban csinált, Christina Ricci karaktere miatt tette. Nem láthattuk még, milyen egy Hyde a mester nélkül.
Elárulta azt is, hogy ősszel kezdődik a második évad forgatása. Azt még azonban nem tudni, hogy hol forog majd, ismét Romániában-e vagy akár Magyarországon, ugyanis felvetődött már a készítőkben ez a lehetőség is.
via MOOD
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.