Ed Sheeran bevallotta, tumort találtak a feleségénél amikor a második gyermeküket várta
A híresség elárulta, több szempontból is nagyon nehéz időszak van mögötte.
Ed Sheeran nagyon nehéz időszakot tud maga mögött: a zenész nemrég elárulta, hogy többek között azért is tartott szünetet a közösségi felületeken, mert magánéleti problémái voltak.
A híresség kedden adott nyilatkozatot hamarosan megjelenő albuma, a "Subtract" kapcsán, amelyben elárulta feleségénél tumort találtak miközben a második gyermeküket várta - és a kicsi születéséig várni kellett a kezelésekkel. (Ennél többet azonban nem mondott az állapotáról.) Továbbá több másik tragédia történt az életében:
Bizonyos események megváltoztatták az életemet, a mentális egészségemet, és általában véve azt, ahogy tekintek a zenére meg a művészetre - mindez egy hónap alatt történt. A legjobb barátom, Jamal, akit a testvéremnek tartottam, hirtelen meghalt, én pedig a bíróságon találtam magam, amint azzal voltam elfoglalva, hogy megvédjem a karrierem dalszövegíróként.
Sheeran hozzátette, ennek következtében rettegés, depresszió és szorongás töltötte ki a napjait, és úgy érezte, mintha víz alá nyomták volna a fejét. Egyedül az segített neki, hogy a zenéjén dolgozhatott.
Gondolkodás nélkül készítettem a dalokat, csak leírtam, ami eszembe jutott. És egy hét alatt egy életnyi munkát helyettesítettem a legmélyebb, legsötétebb gondolataimmal.
- írta Sheeran, akinek májusban jelenik meg új lemeze a Page Six szerint.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.