Közlemény: Travis Scott kifizetné a fesztiválján elhunytak temetését
Travis Scott felajánlotta, hogy állja a temetések árát, emellett, ingyenes terápiát is igénybe vehetnek a fesztiválon résztvevők.
Többször foglalkoztunk a hírrel, hogy tragédiába fulladt a texasi Astroworld zenei fesztivál. Nyolc ember életét vesztette, háromszázan súlyosan megsérültek, közülük 12 ember még mindig kritikus állapotban kórházban fekszik.
A tragédiát valószínűleg az előre tolakodást követő pánik váltotta ki Travis Scott fellépése közben. Az eddigi kiderült információk alapján az emberek 21 óra 38 perckor kezdtek összeesni.
A mentők érkezése után a show szervezője kérte a koncert leállítását, amelyet Scott nem volt hajlandó megtenni. A rapper 22 óra 15 perckor fejezte be a koncertet – 36 perccel azután, hogy a katasztrófa és a tragédia már nyilvánvaló volt. Valaki azt hitte, több százan haltak meg.
A rapper most újabb közleményt adott ki, amiben felajánlotta, hogy kifizeti az elhunyt áldozatok temetésének költségeit, valamint visszafizeti mindenkinek a jegyét, aki részt vett a koncerten.
Travis még szerződést kötött a BetterHelp nevű céggel, így aki érintett volt a tragédiában, ingyenes pszichológiai segítséget kap az eset feldolgozása érdekében.
A rapper több száz perrel nézhet szembe: eddig 18-an tettek feljelentést ellene és a fesztivál szervezői ellen. Olyan is van, aki egymillió dollárt követel.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.