Robert Pattinson meglepően keveset kap a The Batman filmért
Jóval kevesebbet kap Robert Pattinson, mint a többi szuperhős a DC univerzumában.
A Variety legutóbbi cikkéből sok mindent megtudhattunk arról, hogy mennyit kaszáltak Hollywood kedvenc sztárjai az elmúlt időben. Ebből a listából az derült ki, hogy a Netflix és többi streamingszolgáltató lassan többet fizet egy-egy szerepért, mint a nagy filmstúdiók.
Itt derült ki az is, hogy Robert Pattinson mindösszesen hárommillió dollárt kap a 2022-ben megjelenő The Batman filmért. Ez több oldal szerint is meglepően kevés, hiszen a nagyobb nevek általában 20 millió dollár körül kapnak a DC-től azért, hogy szerepeljenek az univerzumba.
Páran azonban rámutattak arra a tényre, hogy ez Pattinson első próbálkozása, mint DC-s hős, ami így egész jóvá teszi a fizetést, hiszen Hemsworth kevesebbet kapott, amikor először bújt Thor bőrébe. Továbbá, ha minden jól megy, további filmekre is szerződést ajánlottak Pattinsonnak, ahol már jócskán emelkedhet ez az összes.
Viszonyításképpen azonban a Netflix például közel 100 millió dollárt fizetett ki Daniel Craignek, hogy csatlakozzon a Tőrbe ejtve filmhez, míg Jennifer Lawrence 25 milliót kapott a Don't Look Upért, szintén a Netflixtől.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.