Cody Simpson visszatért az úszáshoz, indulni akar a következő olimpián
A zenész elárulta, új fordulatot vett az élete, és végre kipróbálhatja magát ebben is.
Cody Simpsonnak van mivel lekötnie a Miley Cyrusszal történt szakítása után felgyülemlett energiáit: a zenész hosszú posztban írt arról, hogy visszatért régi szerelméhez, és elkezdett úszóedzésekre járni. Sőt, annyira sikeresnek bizonyult a felkészülés, hogy akár indulhat a következő olimpián is:
Most kvalifikáltam magam az első olimpiai válogatómra. Szerettem volna megosztani veletek ezt a mérföldkövet, és titeket is megismertetni azzal az utazással, amelyet eddig sportolóként viszonylag titokban tartottam.
- írta Simpson, majd posztjában hozzátette, 13 évesen ausztrál bajnok volt, de megszakította sportolói karrierjét, mert "visszautasíthatatlan" lehetőséget kapott a zenélésre.
Most, majdnem 10 évvel később megint itt vagyok. Éveken keresztül éreztem az égető vágyat, hogy visszatérjek az úszáshoz, azzal az elképzeléssel, hogy 2020 lesz az, amikor újra elkezdek edzeni. 5 hónappal azután, hogy megint a vízben vagyok, a hihetetlen edzőm segítségével elértem, hogy nyerjek, és biztosítsak magamnak egy helyet a 2021-es ausztrál olimpiai úszóválogatóra. (...) Nagyon várom, hogy merre visz engem a hosszú út, amely előttem áll!
- lelkendezett.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.