Liam Neeson 40 évig borzasztó dolgot temetett el magában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész a Dermesztő hajsza című filmje kapcsán adott interjút, de amiket akkor mondott, megfagyasztotta a levegőt.
Liam Neesonnal és Tom Batemannel készítettek egy interjút a debütáló akció filmük kapcsán, amikor a sztár elkezdett mesélni egy történetet, miszerint az egyik hölgy ismerősét egy fekete férfi megerőszakolta. Mellesleg mindez 40 éve történt és csak most látott napvilágot, eddig eltemette magában a színész.
A hölgy nagyon erős volt és jól kezelte a helyzetet, miután megerőszakolták. Tudni akartam, ki tette. Azt felelte, fogalma sincs, így rákérdeztem, hogy nézett ki. Azt mondta, annyira emlékszik, fekete volt. Egy nagy bottal jártam az utcákat egy hétig a tettest keresve, amit mellesleg utólag bánok. Akkor azt akartam, hogy egy fekete söpredék kijöjjön valamelyik lebujból és belémkössön, hogy utána megölhessem.
A fekete söpredék kimondása közben idézőjelet formált a kezével, jelezve, hogy már akkor is megbánta ezt a kijelentését.
Borzasztó volt átélni és most elméselem egy újságírónak. Isten bocsásson meg nekem!
Tom Bateman csak ennyit reagált a történetre:
Te szent szar!
Ezt követően a színész teljesen leírta magát és mindenhol csak szabadkoznia kell:
Nem vagyok rasszista! Egy barátomnak akartam segíteni, de már belátom, hogy hiba volt, hogy forrófejű voltam
Másnap a Jó Reggelt Amerika című műsorba volt hivatalos a sztár, ahol szintén a műsorvezetők kereszttüzébe került.
Az interjúban sikerült még nagyobb olajat önteni a tűzre a kijelentésével:
Ha a hölgy ismerősöm azt mondja, hogy ír, skót, litván vagy brit lett volna a támadója, ugyanezt tettem volna.
A kijelentésének következményeképpen lemondták a vörösszőnyeges bemutatóját a filmnek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.