Kállay-Saunders András nem tervezi elvenni Tolvai Renit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerelmesek közel nyolc éve alkotnak egy párt, de eljegyzés és házasság nem szerepel a terveik között.
Kállay-Saunders András és Tolvai Reni 2010-ben, a Megasztár során habarodott egymásba, kapcsolatuk pedig kiállta az idők próbáját – azóta is együtt vannak. Rajongóik sokszor firtatják, mikor jegyzi már el az énekes a párját, Andrásnak azonban nem ilyesmin jár a feje, ugyanis véleménye szerint mit sem számít a papír, ha két ember őszintén szereti egymást.
A legtöbben késsel kenik a vajas kenyeret, pedig kanállal sokkal könnyebb. Sajnos, sok minden belénk rögzült, követjük a társadalmi elvárásokat. Ilyen a házasság is, pedig nem gondolom, hogy egy gyűrű bármin változtatna. Hiszem, hogy két ember anélkül is szeretheti egymást egy életen át
– idézi a Blikk az énekes szavait, aki azt is hozzátette, egyelőre az apaságra sem áll készen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.