Egy éve józan Charlie Sheen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Két pasi – meg egy kicsi sztárja a Twitteren osztotta meg, milyen jól halad a szenvedélybetegségeivel való leszámolása útján.
Charlie Sheen nem is lehetne boldogabb, ugyanis a napokban megkapta az őt megillető érmét, mely azt jelöli, egy éve jó úton jár – nem drogozik és nem fogyaszt alkoholt. A mérföldkő eléréséhez számtalan barát és kolléga gratulált az 53 éves színésznek, aki korábban úgy nyilatkozott, mindig is tudta, hogy megvan benne az erő, hogy kontrollálni tudja magát, hiszen életében már volt egy 11 éves időintervallum, amikor nem élt tudatmódosító szerekkel.
Az alkoholra és drogokra 2012-ben szokott vissza, amikor orvosai szembesítették a ténnyel, hogy HIV-fertőzött. Akkor ismét elindult a lejtőn, ám egy évvel ezelőtt sikeresen megálljt parancsolt, döntését pedig nem bánta meg, hiszen azóta minden tekintetben pozitív irányba változott meg az élete: igyekszik megélni a pillanatokat, segíteni a rászorulnak és jó példát mutatni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.