Vastag Csaba az öccse miatt nem nevezett A Dalba
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 35 éves énekes nem szerette volna, ha a kettejük rivalizálásáról szóló hírek megmérgezték volna kapcsolatukat és a versenyt.
A Blikk számolt be róla, hogy Vastag Csaba fejében sokáig körvonalazódott a gondolat, hogy jelentkezik az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatóján, ám letett tervéről, amikor megtudta, hogy öccse, Tamás már beadta a pályázatát – ráadásul be is jutott a legjobb harminc közé. Egy, a testvérpárhoz közel álló ismerős elárulta, hogy Csaba attól tartott, ha mindketten jelentkeznek és továbbjutnak, a média kikezdi viszonyukat azáltal, hogy a köztük lévő (egyébként nem létező) rivalizálást állítja fókuszba, nem pedig az általuk készített nótákat. A hírt maga az érintett is megerősítette.
Gondolkodtam rajta, hogy indulok, de aztán másképp döntöttem. Ráadásul az valóban régi nóta, hogy mi egymás ellen versenyzünk, főleg, hogy mindkettőnknek teljesen más a stílusunk. Így nem is lett volna jó, ha tényleg erről szólt volna A Dalban való szereplésünk. Tomika számát nagyon szeretem, hiszen a Ne hagyj reményt! nagyon jó nóta, remélem, sokáig eljut vele
– nyilatkozta a fent említett lapnak az idősebbik testvér.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.