Sophie Turner nem tehetségének, hatalmas követőtáborának köszönheti, hogy szerepet kapott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Máshogy működik a világ, mint akár egy évtizeddel korábban – erre próbál rámutatni a Trónok harca sztárja.
Sophie Turner nem ismer tabut, így bármiről őszintén beszél az interjúk alkalmával. Nemrég például arról vallott, hogyan jutott egy szerephez, még ha nem is ő bizonyult a legalkalmasabbnak a meghallgatáson.
Az időzítésnek és a mázlinak köszönhető sok dolog, amit eddig elértem, és utálom ezt mondani, de a közösségi oldalakon lévő követőtáboromnak is. Meghallgattak egy projekthez, a dolog pedig köztem és egy tőlem sokkal jobb színésznő között dőlt el. Ő mérföldekkel jobb volt nálam, mégis én kaptam a szerepet, mert több követőm van. Nem tartom igazságosnak a dolgot, de jelenleg így működik a showbiznisz
– nyilatkozta Sophie a Porternek, majd azt is bevallotta, milyen érzés számára, hogy véget ér a Trónok harca:
Olyan, mintha elveszteném a védőhálóm. Szomorú vagyok, amiért búcsút kell intenem Sansának, ugyanakkor izgatott is vagyok a karrierem új fejezete miatt, ami a sorozat végetérte után kezdődik. Olyan, mintha levedleném a bőröm és a súlytalanságban lebegnék.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.