Gáspár Bea lett A Konyhafőnök
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az RTL Klub nézői több, mint egy hónapon át követhették figyelemmel A Konyhafőnök VIP-ban, mennyire mozognak otthonosan a konyhában a hazai sztárvilág celebjei.
Tegnap este véget ért A Konyhafőnök című műsor, melynek fináléjában Gáspár Bea és Kovács Kati mérte össze az erejét. A küzdelemben végül a valóságshow-sztár kerekedett felül – ő vihette haza a trófeát és a tízmillió forintos fődíjat.
Bea saját bevallása szerint már hetekkel a műsor kezdete előtt elkezdett gyakorolni: egy cukrász barátnője és egy séf készítette fel a versenyre, melynek keretein belül a zsűritől is sokat tanult. Azt is elárulta, hogy az volt számára a legnehezebb, hogy a főzések során nem használhatott ételízesítőt, de a fináléra már nem is hiányzott neki.
Új dimenziókat nyitott meg előttem a konyhában ez a pár hét. Már csak azért is, mert egyedül értem el, és végre beláttam, hogy tudok egyedül létezni, nem csak mint Gáspár Győző felesége, aki mellékszereplő volt a valóságshow-jában. Győző egyébként nem bízott bennem, azt mondta, másodikként ki fogok esni, de csak azért is megcsináltam! Még most sem hiszem el, hogy olyan embereknek ízlett a főztöm, mint a Michelin-csillagos Sárközi Ákos, Wossala Rozina vagy Fördős Zé
– nyilatkozta Bea a Borsnak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.