Bereczki Zoltán a JLS-ről koppintott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bereczki Zoltán új szerzeményével és az azzal érkező videoklippel stílust váltott. De a színész nem volt egyedi, ugyanis egy az egyben lemásolta a brit fiúbanda Kickstart című számát.
Bereczki Zoltán új számával, melynek címe Kerek egész, stílust váltott – áttért a pop egy manapság népszerűbb formájára. Ez a hamarosan megjelenő új lemezén, az Álomképen lesz hallható.
A klip egy stúdióban lett felvéve, és egy fiatal férfiakból álló tánccsapat állt benne a rendelkezésére. Ha pedig a dalt szeretnénk jellemezni, az a legfontosabb, hogy egy szerelmes számról van szó. Az angol verziónak még a szövege is megegyezik a JLS fiúbanda Kickstart című számával, tehát a színész biztosan csak egy feldolgozást szeretett volna csinálni. Bereczki Zoltán egyelőre nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban.
A szóban forgó dal eredetijét az angol JLS énekli, amely négy tehetséges fiúból áll: Aston Merrygold, Marvin Humes, Jonathan "JB" Gill, Oritsé Williams. Az brit X Factor 5. évadjában, 2008-ban második helyezettek lettek Alexandra Burke háta mögött. Debütáló albumuk csak a szigetországban eddig 1, 2 millió példányban kelt el, és négyszeres platinalemez lett.
A fiúk egyébként most dolgoznak legújabb albumukon, amely az Outta This World címet fogja viselni, és november 22-én jelenik meg. Az egyik rajta dolgozó producer szerint kicsit akusztikusabb jellegű számok kerülnek majd rá.
Akárhogy is van, vajon mi áll a dalmásolás hátterében? Csak egy feldolgozás, vagy koppintás?
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.