Karol Sevilla megírta legelső könyvét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Soy Luna főszereplője egy nem minden napi meglepetéssel örvendeztette meg rajongóit. A lány még csak 17 éves és már megírta első könyvét!
A Violetta sztárjaihoz Tini Stoesselhez, Lodovica Comellóhoz, Cande Molfeséhez és Ruggero Pasquarellihez hasonlóan a Soy Luna legfiatalabb szereplője, Karol Sevilla is befejezte első könyvének megírását.
A színésznő láthatóan nem unatkozik, ugyanis most fejezte be a Soy Luna második évadának forgatását, valamint A Soy Luna en Conciertóra gyakorol, ami áprilisban veszi kezdetét Dél-Amerikában. Mindemellett YouTuberként is megállja helyét – a csatornáján több mint hárommillió feliratkozó van –, most pedig az első könyvével lepte meg rajongóit.
A regény a Soy Karol Sevilla címet kapta, ami egy fiatal színésznő életéről, karrierjéről, múltjáról, álmairól és vágyairól szól, melyben Karol leírja azt is, hogy Luna Valente szerepe hogyan változtatta meg az életét.
Nagyon boldog vagyok amiért bemutathatom nektek a könyvem borítóját! A könyv hamarosan megjelenik!
– írta pár hete az Instagramon, de a véglegesítette kötetet csak tegnap, március 2-án, egy sajtótájékoztatón mutatta meg.
Az álmok valóra válnak!
– csiripelte a Twitteren.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.