Megrongálták Mariah Carey csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy nappal azután, hogy az énekesnő bejelentette visszavonulását, megrongálták csillagát Hollywoodban.
2015. augusztus 5-én adták át Mariah Carey csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, ám mintha azóta szétesőben lenne az énekesnő karrierje és magánélete egyaránt. A szőke szépséggel azóta szakított milliárdos vőlegénye, csúnyán besült újévi fellépésén és testvére botrányai miatt is többször címlapra került.
Az elmúlt hónapok történései érthető módon megviselték a Grammy-díjas előadót, aki úgy döntött, ideje visszavonulni a nyilvánosság elől – erről egy videóüzenet keretein belül számolt be közösségi oldalain.
Bár szakmai szempontból tele leszek kötelezettégekkel, fontos számomra, hogy szakítsak egy kis időt önmagamra, a szeretteimmel legyek és felkészüljek a márciusban kezdődő fellépéssorozatomra. Szeretnék köszönetet mondani az ebben az iparban dolgozó barátaimnak és a rajongóimnak, ti mindig mellettem álltok. Nem tudnám elképzelni az életem nélkületek, a részeimmé váltatok és mindig is azok maradtok. Alig várom, hogy újra énekeljek nektek
– mondta az énekesnő.
Mindössze egy nappal a bejelentés után érkezett a hír, hogy valaki megrongálta Mariah csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, és egy kérdőjelet írt neve mellé, ezáltal megkérdőjelezve tehetségét és az elismerés jogosultságát. A kitüntetést azóta helyreállították, melynek költésége a TMZ értesülései szerint 1500 dollárra (~ 423 ezer forint) rúgott.
via ET
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.