Lucifer visszatér a képernyőkre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lucifer Morningstar és Chloe Decker újra nyomoz Los Angeles utcáin. Az idén januárban a Fox csatornán startolt, hazánkban pedig a Viasat3-on futott amerikai sorozat még ebben a hónapban folytatódik, méghozzá szeptember 19-én.
Az előzőekben tanúi lehettünk annak, ahogy a bukott angyal szabadságra vágyva az Angyalok városa felé veszi az irányt és saját klubjában éli felhőtlen életét, amikor testvére váratlanul felbukkan, hogy megpróbálja visszavinni őt oda, ahonnan jött. Ez azonban csupán a gondok kezdete, ugyanis egy kedves barátja meggyilkolásával is megvádolják, ezért úgy dönt, ő maga deríti ki a valóságot, és bünteti meg a valódi tettest Chloe rendőrtiszttel karöltve. Végül bevetve befolyását, Lucifer tanácsadóként a rendőrségnél marad, hogy segítse a nő munkáját.
Mi várható a folytatásban?
Míg az eddigi részek során csak ízelítőt kaptunk az Ördög múltjából, addig most még inkább elmerülünk történetében. A karaktereknek már nemcsak gyilkosságokat kell felgöngyölíteniük, hanem egy igazán fontos személy felkeresésére vállalkoznak, aki nem csupán megszökött a Pokolból, hanem komoly ellenfelet is jelent számukra...
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.