Szent a béke Hajdú Péter és Sarka Kata között! Közös nyaralásra indult a sztárpár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A házassága megmentésén dolgozó pár nemrég elindult ciprusi nyaralására.
Július végén számoltunk be első ízben arról, hogy házassági gondokkal küzd hazánk egyik legnépszerűbb sztárpárja, Hajdú Péter és Sarka Kata. A kapcsolat állítólag a felek szoros munkabeosztása és a túl kevés együtt töltött idő miatt romlott meg, amit a szerelmesek a minden évben szokásos ciprusi nyaralás során kívántak megoldani.
Bár többször is felröppent a pletyka a sajtóban, hogy a pár végül mégsem utazik el, hiszen Kata már elköltözött Pétertől, ám szerencsére úgy döntöttek, hogy a gyerekek és a közös múlt érdekében megér még egy próbát a kapcsolat. Péter nemrég a Facebookon tudósította a rajongókat, hogy feleségével már a reptéren várnak a Ciprus felé induló járat indulására, így joggal reménykedünk abban, hogy hazatéréskor már ismét egy boldog, a problémáikat maguk mögött tudó párt láthatunk.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.