Elhalasztották Mark Salling tárgyalását
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hétfői meghallgatás során a bíró elfogadta Mark Salling kérését, így az eredetileg július 12-ére kiírt tárgyalást elhalasztották.
A Glee sztárját 2015 decemberében tartóztatták le, ugyanis a vádirat szerint a számítógépén és különböző meghajtókon, merevlemezeken több ezer olyan pornográf képet illetve videót találtak a hatóságok, amelyeken 15 évnél fiatalabb lányok szerepeltek.
Egyelőre az új tárgyalás időpontját még nem tűzték ki, de várhatóan szeptember 19-én kell majd megjelennie a bíróság előtt meghallgatás céljából, ahol már új ügyvédje fogja képviselni. A tárgyalás időpontjáig 150 ezer dolláros (kb. 41 millió 721 ezer forint) biztosíték megfizetése mellett házi őrizetben tartózkodik.
Amennyiben bűnösnek találják, Salling bizony hosszú évekre börtönbe kerülhet, ugyanis a gyermekpornográfia birtoklásáért öttől húsz évig terjedő szabadságvesztés róható ki.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.