Népszerű drámasorozatától búcsúzik a CW
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rajongók millióinak törte össze a szívét a csatorna, ugyanis az egyik legnépszerűbb drámasorozatot kaszálta el nemrégiben.
Úgy tűnik, leáldozóban van a természetfeletti lények népszerűsége, ugyanis miután kétségessé vált a Vámpírnaplók folytatása, újabb sorozat került veszélybe A szépség és a szörnyeteg képében. Míg előbbi valószínűleg visszatérhet a képernyőre a jelenleg is futó hetedik évad után, addig utóbbi történetében a nyáron debütáló negyedik évad lesz az utolsó.
A sorozat harmadik évadának utolsó része tavaly szeptemberben került képernyőre, melyben tanúi lehettünk Vincent (Jay Ryan) és Catherine (Kristin Kruek) egybekelésének, az E! News pedig úgy tudja, hogy az új évad – melyet jelenleg is forgatnak – arról szól majd, hogyan birkóznak meg a szerelmesek a házasélet nyújtotta kellemetlenégekkel.
Az új évad első része kilenc hónappal az évadzáró után, június 2-án kerül majd képernyőre, és a csatorna ígérete szerint azzal folytatódik, hogy Vin és Cat hazatér a nászútjáról...
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.