Eladta malibui otthonát a Lyme kórral küzdő Yolanda Foster
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Betegsége miatt vált meg imádott ingatlanjától a modell. Otthonától az Instagramon búcsúzott.
Gyönyörű befejezés életünk egyik legszebb fejezetének... A szeretetről, az életről és a családról szóló színes emlékek mindörökké a szívünkben élnek
– írta a lent látható kép mellé a képmegosztón az 51 éves szőkeség, mintegy búcsút mondva szeretett malibui otthonának, melyet 2014 februárja óta hirdet eladásra, mindössze 27.5 millió dollárért.
Yolanda saját bevallása szerint azért vált meg a mesés nyaralótól, mert jelenleg a gyógyulására szeretne koncentrálni, így nemigen jut majd ideje Malibun víkendezni. A népszerű televíziós személyiségnél 2012-ben diagnosztizálták a kórt, mely korábban Avril Lavigne és Ashley Olsen életét is megnehezítette.
Yolanda egyébként néhány hete vette át az őt megillető díjat a Global Lyme Alliance Gálán New Yorkban annak fejében, hogy kiállt a széles közönség elé és nyíltan beszélt arról, mivel is jár a Lyme kór, mely két gyermeke (Bella Hadid és Anwar Hadid) életét is megnehezíti.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.