Szeptemberben folytatódik a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavaly debütáló dráma- és krimisorozat hamar közönségkedvenc lett az ABC-n, a rajongók pedig tél óta várnak már a folytatásra, mely kevesebb, mint 1 hónap múlva kerül bemutatásra. Vigyázat, spoilerveszély!
A tavaly startol őszi sorozatok közül az ABC legújabb krimi- és egyben drámasorozata, a How To Get Away With Murder hamar nagy sikereket ért el, így még novemberben kibővült egy teljes évadra, melyet januárban kezdett el vetíteni a csatorna.
Az első szezon azonban számos rajongó számára sokkoló volt, hiszen a közönségkedvenc Frankből gyilkos lett, Rebecca karakterét pedig kiírták a készítők a fináléban. Az új évad ezen gyilkosság szálát fogja követni, és a készítők azt is elárulták, hogy már az első részben – amely nem mellesleg az It's Time To Move On, azaz az Ideje továbblépni címet viseli – hamar ki is fog derülni, hogy ki követette el az újabb gyilkosságot.
A sorozat stábjába egyébként egy új színész is becsatlakozott, méghozzá az X-Men-filmekből és a Netflix sajátgyártású sorozatából, a Hemlock Grove-ból ismert Famke Janssen, aki egy nagyszerű védőügyvédként lesz jelen a második szezon pár epizódjában.
Az új évad szeptember 24-én debütál az amerikai képernyőkön, ám addig is a csatorna kiadta az első teasert is, mely rengeteg izgalmat, vért és drámát ígér.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.