Rekordot döntött a Grand Budapest Hotel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rekordot döntött Wes Anderson filmje a hétvégén Észak-Amerikában: játékfilm még soha nem ért el ekkora mozinkénti jegybevételt ilyen rövid idő alatt.
A Fox Searchlight a hétvégén bevezetésként négy filmszínházban kezdte forgalmazni a Ralph Fiennes, Edward Norton, Bill Murray, Tilda Swinton, Adrien Brody, Jude Law szereplésével forgatott produkciót. Az első adatok szerint a mozik átlagbevétele 200 ezer dollár (45 millió forint) volt – ismertette vasárnap az indiewire.com.
A Fox a hétvégétől tovább bővíti a forgalmazást, a tervek szerint New Yorkban és Los Angelesben összesen 65-75 filmszínházban vetíti majd a filmet. Két éve Anderson Holdfény királyság című filmje is jól mutatkozott be a mozipénztáraknál: szintén korlátozott számú moziban kezdték forgalmazni, és 130 ezer dollár fölötti átlagos jegyeladást produkált egy nap alatt.
„Tudtam, hogy jó premier lesz, de ez a teljesítmény minden elképzelést felülmúlt” - jelentette ki Frank Rodriguez, a Fox forgalmazási főnöke, aki főleg annak tulajdonította a diadalt, hogy Andersonnak nagy rajongótábora van, amely már alig várta, hogy láthassa új filmjét.
A Grand Budapest Hotel a februári Berlinalén a zsűri nagydíját kapta, és csaknem száz kritika alapján a tekintélyes Rotten Tomatoes filmes honlap is 90 százalékot, ötből négy és fél csillagot adott a produkciónak.
Wes Anderson két filmje közé befurakodva névrokona, Paul Thomas Anderson The Master című munkája is dobogós a játékfilmes rekorderlistán, a Philip Seymour Hoffman főszereplésével készült drámára 2012-ben bemutatásakor egy nap alatt átlagosan több mint 147 ezer dollárért váltottak jegyet a nézők mozinként.
A magyar nézők március 20-ától láthatják A Grand Budapest Hotelt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.