Premier előtt törölték Chris Pine új filmjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Stretch márciusban került volna a mozikba, de a Universal túl drágának találta a promótálás költségeit.
A Stretch névre hallgató akció-thriller forgatása – amely főszerepeiben Chris Pine, Jessica Alba és Patrick Wilson láthatóak – tavaly kezdődött, és a tervek szerint március 21-én került volna a mozikba, ám most úgy fest, meg sem jelenik egyáltalán.
A premier előtt két hónappal a Universal Pictures arra jutott, a népszerűsítése 20-40 millió dollárba kerülne, amit nem engedhetnek meg maguknak, így lepasszolták a jogokat Jason Blum producernek (A bűn éjszakája), és engedélyt kapott arra, hogy más, rivális stúdiókat keressen. A film azonban nem talált új otthont magának, és visszakerült a Universalhoz, aki továbbra sem kér belőle, így egyelőre nem tervezik megjelentetni – jelentette a Hollywood Reporter.
A Stretch valószínűleg sosem fog napvilágot látni, bár a stúdió alternatív megoldást keres a megjelenésére – az sem lepne meg minket, ha egy független filmfesztiválon bemutatnák, forgalmazókat keresve.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.