Férjhez ment Kaley Cuoco — fotó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hat hónapnyi randizás után Kaley Cuoco hivatalossá tette kapcsolatát Ryan Sweeting teniszezővel.
Az Agymenők 28 éves sztárja, Kaley Cuoco és profi teniszező szerelme, Ryan Sweeting hat hónapnyi románc után, az óév utolsó napján kelt egybe. A színésznő az Instagram-profiljára posztolta ki esküvői fotóját, amelyen egy Vera Wang-, pánt nélküli rózsaszín ruhában ad hitvesi csókot a talpig feketébe öltözött Sweetingnek.
A szerelmeseket igen szenvedélyes viszony fűzi össze, hiszen szeptember 25-én, mindössze három hónapnyi randizgatás után jegyezték el egymást, néhány nappal első közös hivatalos megjelenésüket követően, a 2013-as Emmy Awards díjkiosztója után.
Kaley Ellen DeGeneres show-jában mesélte el, hogy egy nagyon közeli közös barátjuk mutatta be őket egymásnak, miután Kaley két hét együttjárás után szakított Henry Cavill színésszel. A színésznő saját bevallása szerint egyáltalán nem állt még készen egy új kapcsolatra, szomorú volt, és úgy érezte, időre van szüksége.
Szerencsére barátai mégis rábeszélték, hogy találkozzon a teniszezővel, és ez megváltoztatta az életét. „Már az első napon azonnal megismertem, és ez varázslatos. Ugyanazok a családi barátaink. Ugyanazokkal az emberekkel nőttünk fel, csak nem találkoztunk” – mesélte Kaley az Entertainment Tonightnak. – „Úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna. Tudom, hogy papíron őrültségnek tűnik, de nálunk működik.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.