Starity

Megérkezett Paz Vega harmadik gyermeke

2010. augusztus 15. 13:01   |   Szerző: nozso13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pár 2010 márciusában erősítette meg a hírt, miszerint ismét gyermeket várnak.

hirdetés
Megérkezett Paz Vega harmadik gyermeke

Az újabb családtag 2010. augusztus 13-án látta meg a napvilágot, Madridban. A fiúcska nevét hivatalosan nem közölte a pár, de az El País spanyol napilap szerint a Lenon nevet kapta. Császármetszéssel jött a világra, de mindketten tökéletes egészségnek örvendenek, úgyhogy csütörtökön haza is engedik az orvosok, ha addig minden rendben lesz.

Paz Vega, a 34 éves színésznő példás családban él. 8 éve házasodott meg, első gyermekük, Orson 2007. május 2-án, lányuk, Ava 2009. július 1-jén született.

Terhessége alatt sem tétlenkedett, még nagy pocakkal is forgatta következő filmjét, melynek népszerűsítéséből is kivette részét. A pletykák szerint hamarosan ismét az Egyesült Államokba látogat, ugyanis Fidel Castro egyik lányát alakítja majd egy életrajzi drámában, ám előtte két  filmjét is bemutatják majd.

A gyönyörű színésznő a Spangol című vígjátékkal vált világszerte népszerűvé, azóta folyamatosan vesz részt spanyol és amerikai produkciókban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek