Duplázik a Titkok hálójában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sonya Smith és Gabriel Porras főszereplésével készült Titkok hálójában december 3-ától dupla részekkel várja a tévénézőket.
A Fem3 után a TV2 is megpróbálkozott azzal, hogy levetíti a Titkok hálójában (¿Dónde está Elisa?) című telenovellát. A Telemundo sikersorozata számos országban nagy sikerrel futott, így talán nem is csoda, hogy az egyik legnagyobb hazai csatorna is műsorára tűzte. Bár a Fem3-on nem örvendett túl nagy sikernek, mivel le is vették a műsorról, talán a TV2-n ez másképp lesz.
Mint annak idején a Csoda Manhattanbent, úgy most ezt a sorozatot is dupla részekkel vetíti majd a csatorna. Igaz, az előbbit az elején duplázták, az utóbbit majd december 3-ától, délután 16.30-kor és 17.30-kor, tehát a Hal a tortán című magyar műsor ismétlését abbahagyják.
A szériában olyan sztárok szerepelnek, mint Gabriel Porras, akit sokan A bosszú álarcából és a Zárt ajtók mögöttből ismernek, vagy Catherine Siachoque, akivel Gabriel együtt játszott az előbb említett sorozatban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.