Starity

Burgess Benji távozott a Megasztárból

2012. május 05. 11:11   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre fogynak a Megasztár versenyzői. Tegnap este Burgess Benjinek kellett búcsúznia a versenytől.

hirdetés
Burgess Benji távozott a Megasztárból
Fotó: TV2

A tegnap esti Megasztárban a versenyzők ismét kétszer álltak színpadra. Először mindegyikük egy ismert hazai énekessel lépett színpadra, majd pedig édesanyjuknak énekeltek, a közelgő anyák napja alkalmából. A hetes ezúttal Bereczki Zoltán volt, aki most is próbálta minél jobb tanácsokkal ellátni a kiscsillagokat.

Az estét Burgess Benji indította, aki egy korábbi Megasztárossal, Hiennel adott elő egy duettet. A produkció elég megosztó volt, a zsűri egyik fele szerint a fiú jól megoldotta ezt a nehéz dalt, a másik fele viszont azt mondta, hogy túl magasra rakta a lécet ezzel a számmal.

Szakos Andrea Szekeres Adriennel énekelt, aki a mélyebb érzéseket szerette volna előhozni a lányból, ezért egy felettébb érzelmes dalt adtak elő, ami nagyjából elnyerte a zsűri tetszését. Talán Attila a Hooligans zenekar énekesével és egyben régi barátjával, Csipával állt színpadra, azonban ez a produkció már nem volt annyira az ítészek kedvére.


Szakos Andrea és Szekeres Adrienn (Fotó: TV2)

Farkas-Jenser Balázs előadása sem nyűgözte le túlságosan a zsűrit, sőt, még duettpartnerének, Majkának is beszóltak, kiejtését illetően. Az utolsó páros Radics Gigi és Dolhai Attila volt, akik csodálatosan szerepeltek, amit a zsűri is elismert, csak abba tudtak belekötni, hogy musicalt énekeltek, ami Bereczkin kívül egyiküknek sem a szíve csücske.

Ezután jöttek az édesanyáknak intézett fellépések. A heti készülődés alatt minden versenyzőt meglátogatott az anyukája, még a múlt heti kieső, Bozont mamája is hazatért Londonból, hogy meglátogathassa fiát.

A sort Andi indította, aki elmondta, hogy annak ellenére is nagyon szereti édesanyját, hogy nem támogatja párkapcsolatát. Produkciója Mester Tamáson kívül mindenkinek tetszett, szerinte ugyanis unalmas és túl egyszerű volt. Ezután következett Attila, akinek e heti produkciójára ideutazott német származású édesanyja Lipcséből. A dal alatt az anya könnyekben tört ki, és a zsűri is pozitívan értékelte az előadást.


Burgess Benji és a Királynőjelöltek (Fotó: TV2)

Benji anyukája falujukból szurkolt fiának, akinek produkciója alatt megtekinthettük a nemsokára induló A Királynő című szépségverseny szereplőit, egy rögtönzött fürdőruha bemutató keretein belül. Az előadás végén a fiú szétnyitotta farmeringjét, így mindenki megcsodálhatta fekete pólóját, melyre hatalmas strasszokból kirakva a Gigi szó állt.

Radics Gigi produkciója ezúttal nem aratott túlzott sikert a zsűri körében, bár Gigi édesanyja és Liptai Claudia is megkönnyezte. Azt mondták, hogy a lányt elragadták érzelmei, sokszor bizonytalan volt, és ez a műfaj nem állt jól neki. Az utolsó fellépő Balázs volt, aki ismételten bandájával állt színpadra, azonban a zsűri nem volt teljesen megelégedve vele.


Radics Gigi (Fotó: TV2)

A szavazás lezárása után, szokás szerint színpadra szólították a versenyben lévő játékosokat. Most már csak két biztos továbbjutó volt, így Andreára, Balázsra és Benjire lehetett voksolni az újraindított szavazás alatt. Ez alapján Andrea csatlakozhatott a biztos továbbjutók táborához, így a két fiúnak kellett a zsűri elé járulnia. Mindegyik zsűritag Balázst látta volna szívesebben a következő élőshowban, így Benji számára ért véget a verseny.

A búcsúdal nem telt könnyek nélkül, Balázs zokogva búcsúztatta cimboráját, de Mester Tamás és Gigi is sírva fakadt.

Ezúttal nem lesz hetes, hanem minden zsűritagnak választania kell egy bentmaradt versenyzőt, és egy közös produkciót kell begyakorolniuk, amit majd a jövőheti showban adnak elő, ahol már a top háromba jutás lesz a tét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek