Az HBO törölte a Befutó című sorozatot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem ritka a televíziózás világában, hogy a csatornák évad közben törölnek sorozatokat, a Befutó című szériát azonban tragikus hirtelenséggel kellett befejezni.
Úgy tűnt, az HBO újabb kincset talált a Befutó című sorozat képében, hiszen olyan filmes legendák vettek részt a készítésében, mint Dustin Hoffmann, Nick Nolte és Joan Allen, a producerek között pedig a többszörös Oscar-jelölt rendező, Michael Mann is is dolgozott.
A lóversenyek világában játszódó sportdráma sorozatnak azonban ironikus módon pont az állatszereplői vetettek véget. Az elkészült 10 epizód alatt ugyanis három ló is életét vesztette, ezért a producerek úgy döntöttek, hogy bár nagyon szerették a sorozatot és a vele járó munkát, nem folytatják.
A Befutó pilotepizódját január végén mutatták be, a pozitív kritikai visszhangnak és a elvárt nézettségi mutatók teljesítésének köszönhetően pedig februárban már a második évadot is berendelte a csatorna.
A PETA nemzetközi állatvédő szervezet üdvözölte a producerek és a csatorna döntését.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Megérkeztek az első képek.
Ez a két színész randizhat egymással.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.